A helyi értékek is segíthetik a klímaváltozás elleni küzdelmet

Ismerjük meg környezetünket és vegyük észre annak szépségeit! Az idei nyáron vegyünk részt helyi túrákon, fogjuk vissza a fogyasztást és keressük a helyi termékeket, amelyek környezetszennyezés nélkül is elérhetőek - többek között erről is beszélt Malgay Viktor erdőmérnök a Híd Televíziónak adott interjújában.
 

A barcsi helyi televízió nyári műsorrendre tér át hamarosan, vagyis kezdődnek a kedvelt Terasz műsorok. Ezek egyikének lesz Malgay tanár úr a vendége, melyben a környezetvédelemről, annak egy-egy kis szeletéről, a vízvesztésről, az idegen fajok megjelenéséről, a fajcserélődésről vagy épp az éghajlati változásokról is szó esik majd. A mérnöktanár felhívta a figyelmet arra, hogy hajlamosak vagyunk a média által felkapott témákra hagyatkozni, azokat tényként kezelni, pedig sok esetben ezeket semmilyen tudományos kutatás vagy tanulmány nem támasztja alá. Sokszor a felületes ismeretek miatt külföldi jelenségek és problémák miatt aggódunk, miközben a helyiekről nem is tudunk. Épp ezért az idei évben, töltsünk minél több időt lakhelyünk környékén, és szánjunk minél több időt annak megismerésére – tanácsolta Malgay Viktor.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!