Hatósági házi karanténba vonult a barcsi polgármester

Koronavírus fertőzést mutattak ki a barcsi polgármester fiánál a hatóságok, a család hatósági házi karanténba került. Koós Csaba arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy kontaktkutatás révén jutottak el a hatóságok fiához Budapesten, akinél pénteken elvégezték a mintavételt, amelynek eredménye vasárnap érkezett meg. 

A fiú Budapesten folytatja tanulmányait, családjával augusztus 23. óta, a beköltözése ideje óta nem találkozott.  A barcsi polgármester elmondta: gyermeke tünetmentes, jól van, az előírásoknak megfelelően előbb Budapesten, majd vasárnaptól Barcson vonult karanténba. Egyelőre az első mintavétel eredménye van meg a fiú esetében, ami pozitivitást mutatott. A polgármester szintén kérte a tesztek elvégzését, azok megtörténtéig és a határozat kézhez vételéig azonban hatósági házi karanténban marad. Teendőit tájékoztatása szerint Szalai Csilla alpolgármester veszi át. Szalai Csilla alpolgármester megkeresésünkre elmondta: tünetmentesnek érzi magát, de a hivatali teendőket hétfőn egy kora reggel elvégzett gyorsteszt után veszi csak át, amennyiben az negatív eredményt mutat. A városvezetés hangsúlyozta: bár erre semmiféle hatósági intézkedés nem kötelezi őket, megtették a szükséges lépéseket a hivatali dolgozók tesztelésére is, amiről hamarosan tájékoztatást adnak. Koós Csaba kérdésünkre elmondta: várhatóan hétfőn történik meg az első mintavétele, s mint közhivatalt betöltő személy ennek eredményéről a lakosságot is tájékoztatni fogja. 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2020. szeptember 21.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!