Hatékony és látványos módszerrel kezelik a limfödémát Barcson

A különböző nyirokrendszeri megbetegedések – mint például a limfödéma - kezelésére az egyik leghatékonyabb és legcélratörőbb terápia a nyirokmasszázs, mely szakorvosi javaslatra a Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központ gyógyászati kezeléseket végző részlegén is igénybe vehető.

Nagy Angéla, gyógymasszőr, nyirokmasszázs terapeuta szerkesztőségünknek elmondta: korosztályos megbetegedés nem igazán jellemző, a középiskolás diáktól a legidősebb korosztályig szinte mindenki küzd valamilyen problémával. Legtöbb esetben nyaki és vállövi problémákkal jelentkeznek a páciensek, amiket gyógymasszázzsal, gyógytornával, elektromos- vagy gyógyvizes kezeléssel próbálnak enyhíteni a szakemberek. Az egyik leghatékonyabb és látványosabb kezelés a nyirokmasszázs, melyet például különböző limfödémás megbetegedések kezelésére alkalmaznak. A szakember elmondta: a nyiroködéma jelei a vizesedés, melynek következtében ödémás lehet például a kéz vagy a láb. Minden esetben a legfontosabb azt tisztázni, hogy milyen eredetű a vizesedés, hiszen szívbetegséget is jelezhet, de a nyirokrendszernek a megbetegedése kapcsán is felléphet ez a tünet. Kezelése fontos, hiszen a nyirokrendszer a szervezetünk szennyvíz csatornája, amely ha „eldugul” a különböző méreganyagoktól, ödéma alakulhat ki a szervezetben. Ezt kezelik ezzel a masszázzsal, melynek alkalmazásával nagyon szép eredményeket lehet elérni.  

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!