Hatalmas a jövedelembeli különbség a régiók között

A jövedelmek terén továbbra is hatalmas szakadék tátong az ország különböző részei között – hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Fókuszban a megyék című online kiadványa alapján. Az összefoglaló szerint a nyugat-magyarországi megyékben, valamint Budapesten voltak a legmagasabbak az átlagos havi nettó keresetek 2017 első fél évében.

A fővárosban az átlag meghaladta a 246 ezer forintot, míg Győr-Moson-Sopron megyében 200 ezer, Komárom-Esztergomban és Fejérben pedig 189, illetve 184 ezer forint körül alakultak az fizetések. Az északkeleti megyékben és Békésben ugyanakkor még a 150 ezer forintot sem érték el a bérek. Somogy a középmezőnyben helyezkedik el 193 ezer forinttal.
A kiadvány a tendenciákról is beszámol. Az adatok alapján tavalyhoz képest országszerte növekedett az átlagkereset, mintegy 10-13 ezer forinttal. A foglalkoztatást illetően is derűs a helyzet, hiszen szinte mindenhol csökkent a munkanélküliség az egy évvel korábbi helyzethez képest.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2018. december 2.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!