Hamarosan érkezik a vadgázolások csúcsidőszaka

Télvíz idején megemelkedik a száma azoknak a közúti baleseteknek, melyek vadban okozta kárnak minősülnek. Puskás Zoltán, a Sefag Zrt. igazgatója szerkesztőségünknek elmondta, februárban és márciusban megsokszorozódnak az ütközéses károk, ugyanis jelentősen több vad vonul át ilyenkor az utakon még a nappali órákban is.

Ennek háttérben a vadak megzavart életvitele áll, ugyanis ezekben a hónapokban rengeteg agancsgyűjtő járja az erdőt, akik sok esetben engedéllyel sem rendelkeznek. Ezek az erdőjárók kizökkentik a vadakat megszokott életvitelükből, így többször találkozhatnak velük a gépjárművezetők olyan időszakokban és területeken, ahol korábban nem. Puskás Zoltán azt is elmondta, hogy a szeszélyes időjárás is okozhatja a rudlik megjelenést, hiszen a hőmérsékletkülönbség miatt az esetenként melegebb közutak vonzzák a vadakat. Az igazgató felhívta rá a figyelmet, hogy a közúti szabályozást betartva, az autó megfelelő műszaki állapotát biztosítva és a körülményekhez igazodó vezetéstechnikát alkalmazva elkerülhetőek a vadbalesetek.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!