Gyermektábor a „Két aranypánt”jegyében

„Két aranypánt van a homlokomon, az egyik a magyarság, a másik a cigányság. Egyikről sem kívánok lemondani, hiszen mindkettő az enyém." Choli Daróczi József ezen gondolatát választották egy balatoni gyermektábor jelmondatává a szervezők. 2017. 08. 14 - 08. 19-e között Fonyódon 35 gyermek üdült 4 felnőtt kísérő részvételével.

 

A Somogy Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat az együttműködő és támogató szervezetekkel - Vízvári Roma Önkormányzat és a Dél-Somogyi Cigányok Közhasznú Szervezete – közösen szervezett tábort gyermekeknek. Balogh Imre, a megyei elnök tegnap a hazaérkezés után mondta el szerkesztőségünknek, hogy a személyiség fejlesztő és hagyományőrző táborban a balatoni strandolás mellett a Két Aranypánt fontosságára is nagy hangsúlyt fektettek a tábor szervezői. Identitásukat magyarként kell vállalniuk és megélniük a romaként felnövőknek. Tisztelni az ősi kultúrát, és követni a jelen társadalmi elvárásokat.

A fürdés és a kulturális programok mellett kirándulni is vitték a gyermekeket, így jártak többek között Balatonbogláron és Badacsonyban is. A fonyódi táborban hátrányos helyzetű vízvári, barcsi, lábodi, lakócsai és ötvöskónyi gyermekek vehettek részt.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2017. szeptember 18.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!