Gyermek horgászverseny lesz a hétvégén, Kis-Bókon

Vasárnap délután gyermek horgászok versenyeznek a Kis-Bókon. A Barcs és Vidéke Horgászegyesület közel 20 pályázóra számít.

Glaván Tamás a szervezet elnöke elmondta, hogy az előző évben a járvány veszély miatt nem tudtak versenyt rendezni, pedig az előző években is mindig nagy sikere volt a gyermek versenyeknek is. Volt, amikor 24 diák is részt vett a megmérettetésen. Az is igaz, hogy a felnőtteknek sem tudtak szervezni versenyt, és nekik sem volt még ebben az évben sem, talán októberben még lesz rá lehetőség. Most elsősorban a fiatalokra koncentrálnak, akik közül 16-an a horgásztábor résztvevői is voltak augusztus elején. Egyébként, mint megtudtuk, aktív a helyi gyermeksereg. 102 diák váltott állami jegyet, ők bárhol tudnak az országban pecázni, és vannak, akik a helyi vizeket kedvelik. 69 kiskorú váltott éves területi jegyet.
A 2021. szeptember 19-i verseny t két kategóriában hirdették meg. a 6-10 és a 10-14 évesek között is az első három helyezettet díjazzák egy-egy horgászbottal.

A versenyre nevezni a Barcs és Vidéke Horgászegyesület facebook és weboldalán lehet, valamint a 06/20/993 0977 telefonszámon vagy személyesen a horgászirodában.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!