Gyerekmentők a Balatonnál

Tizenegyedik szolgálatát kezdte meg a hétvégén a Magyar Gyermekmentő Alapítvány nyári egysége, amely a korábbi évekhez hasonlóan a balatonlellei Napfény strand és élményfürdő mellett rendezkedett be két és fél hónapra. A személyautóból kialakított és a rohammentőkével azonos felszereltségű mentőorvosi kocsi a déli part hatvan kilométeres körzetében indul a segítségre szoruló gyerekekhez, de mint korábban, várhatóan e nyáron is bekapcsolódik a sérült vagy rosszullétre panaszkodó felnőttek ellátásába is.

A legszükségesebb mentési berendezések, eszközök mellett minilabor, ultrahangkészülék, defibrillátor, csontfúró és egy kisebb gyógyszertár is helyet kapott az autóban, legutóbb pedig egy, a légúti vizsgálatokhoz szükséges száloptikás gégetükröt is vásárolt az alapítvány – sorolta eszközeiket Gesztes Éva aneszteziológus főorvos. Elmondta továbbá, hogy az alapítvány győri és pécsi részlegének gyermekorvosai, másrészt rutinos mentőápolók vállalnak munkát a kihelyezett mentőbázison. A múlt nyáron több mint háromszáz riasztást kaptak az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) mentésirányítási központjából, és félő, idén nyáron sem lesz kevesebb dolguk – vélekedett a doktornő.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2018. szeptember 24.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!