Gőzerővel zajlik a nyári táborok szervezése

Elkezdődött a nyári táborok szervezése, gőzerővel folyik a munka, alig pár nap áll az intézmények rendelkezésére a pályázatok leadása kapcsán. Horváth Edit, a barcsi Arany János Általános iskola igazgatónője szerkesztőségünknek elmondta, a táborozásra lehetőséget nyújtó pályázatok csak a napokban jelentek meg, de leadási határidejük már a következő hét elejére szól.

A kormány bejelentését követően, mely szerint megszervezhetőek az ottalvós táborok, szinte azonnal megjelentek az Erzsébet Tábor programjai, az idei tanévben 35 gyermek, jellemzően 6-7-8 osztályos tanulók vehetnek részt az Arany János Általános Iskolából a zánkai ottalvós táborban. Az Erzsébet Tábor szervezősége lehetőség nyújt az alsóbb évfolyamosoknak és az ötödikeseknek is a táborozás élményeit átélni, itt 70-80 kisgyerek vehet részt a tábor nyújtotta programokon. Az igazgatónő azt is elmondta, a két Erzsébet Táboron kívül egy tematikus tánctábor is várja a gyereket, ide körülbelül 50 főt várnak.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2021. szeptember 13.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!