Generációs sport és egészség nap a barcsi Dráva parton

Generációs sport és egészségnapot szerveznek augusztus 13-án, Barcson, 13 órai kezdettel a Drávai Szabadstrandon. Horváth Gáborné, a rendezvény egyik főszervezője szerkesztőségünknek elmondta, az Aranyhíd Alapítvány, az Idősek Közösségeinek Somogy Megyei és Kaposvári szövetsége, a Füredi Rockszínkör Egyesület és a barcsi sportélet szervezésében valósul meg a pénteki rendezvény, melyet egy pályázat keretein belül bonyolítanak le.

A nap nem csak a labdarúgásról fog szólni, színes előadásokkal és érdekes bemutatókkal várják mind a játékosokat, mind pedig a rendezvényen részt vevőket. A programok 13 órakor kezdődnek, először Lábodi Laura, Európa és világbajnok búvárúszó, majd Horváth Ferenc labdarúgó mesélnek pályájukról, és arról, hogy milyen fontos szerepet tölt be életükben a sport, és hogyan tudják megtartani jó egészségügyi állapotukat. Ezek után Wolf Luca dietetikus előadását hallgathatják meg a rendezvényre látogatók, aki hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgál a megfelelő táplálkozás kialakításához. Ezek után veszi kezdetét a kispályás labdarugó torna és dekázó verseny, valamint több játékos sportversenyt is szerveznek minden korosztályban. A versenyekre a helyszínen lehet jelentkezni, melynek lebonyolításában a barcsi önkormányzat sportirodájának munkatársa, és a barcsi idősek közössége is segítséget nyújt. Horváth Gáborné elmondta, minden a versenyeken részt vevő játékost egy tál meleg, egészséges étellel vendégelnek meg, a program a 16 órai eredményhirdetéssel zárul.  

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

"Boldog vagyok, de egyedül nem BOLDOGulok"- szakszolgálati hét a barcsi tagintézményben

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!