Gamer napot tartanak a Dráva Völgye Középiskolában

Negyedik alkalommal rendezi meg a Dráva Völgye Középiskola a gamer napot, vagyis a számítógépes játéknapot. A jelentkezők április 14-én, 15 órától 21 óráig termenként más-más játékban mérhetik össze egymással a számítógépes játékokban szerzett jártasságukat.

A Fifa 18-es kiadása mellett a Clash Royale , a Mortal Kombat és a Lol is szerepel a játékok között. Szabó Péter, az iskola informatika tanára elmondta, hogy hagyományosan a CS:GO játék a legnagyobb rangú és a legrégebbi csapatjátékuk. A többi játék egyéni verseny, kieséses alapon. Az elmúlt években rengeteg díjat oszthattak ki, köszönhetően az olyan támogatóknak, mint a PlayIT, a Gamestar, a PC Guru, valamint különböző számítástechnikai üzleteknek. A csapatversenyekre 10-12 csapat, az egyéni küzdelmekre 10-15 játékos szokott jelentkezni. Hozzátette, igyekeznek minden évben színesíteni a versenyek palettáját, a korábbi években a játékkonzolokon inkább mozgásérzékelés-alapú versenyek voltak, az utóbbi időben pedig inkább a sport jellegű játékok mennek. A versenyek mellett lehetőség van retro játékok kipróbálására is, kézi konzolokon illetve kvarcjátékok formájában. Az idei versenyre keddig, 14 óráig várják a jelentkezéseket.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!