Fura szokásai vannak a gyereknek – érdemes szakembert felkeresni

Az egyéniség, az egyéni sajátosság, a különcség nem mindig személyiségjegy, van amikor a normáltól, a megszokottól való eltérés valami problémára utal. Érdemes ezért a szülőknek már kisgyemekkorban szakemberhez fordulni tanácsért. Többek között erről is szólt a vasárnapi Kopogtató.

A DrávaHullám vendége Békefi Evelin, a Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat egyik barcsi pszichológusa volt, aki elmondta, hogy sok esetben azért nem kérik a gyermekek kivizsgálását a szülők, mert ők maguk is félnek a diagnózistól. Bizony, az eredmény feldolgozása, ha az pozitív, és problémát tár fel, nem egyszerű. Viszont az érintettek kaphatnak segítséget a pedagógiai szakszolgálatok pszichológusaitól. A szülők, testvérek, családtagok egyaránt, hogy kinek milyen problémát jelent a diagnózis és kezelése, abban tudnak segíteni. Kell is, hisz pl. az autizmus sprektum zavarral, vagy az ADHD, a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral élő gyermek nevelése nagy hatással lesz a család életére, az eddigi életüket teljesen felborítja, illetve a megszokott, normál menettől teljesen eltérőt igényel, ezért ez sok esetben megviseli a családtagokat. Olyan ez, mint egy gyászfolyamat, ugyanis itt is el kell búcsúzni az egészséges, normál életviteltől. Ebben kérhetnek és kaphatnak segítséget a családtagok.
Az együttműködés nem kényszer hanem lehetőség. A cél, hogy ne essenek kétségbe, tudatosuljon bennünk, hogy nincsnenk egyedül, kaphatnak segítséget, és minden jól fog alakulni. A fejlesztések szinte midnen esetben a családtagokat is érintik. A vasárnapi Kopogtatót kedden 18 órától ismételjük.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Aktív iskola - Egészséges táplálkozás hete

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!