Fotóversenyt és mezgarnitúrát nyert a homokszentgyörgyi általános iskola focicsapata

A Homokszentgyörgyi I. István Általános Iskola labdarúgói nyerték meg Totallsport.com által meghirdetett fotóversenyt. A versenyre összesen 99 csapat nevezett. Fülöp Gábor, az iskola testnevelő tanára megkeresésünkre elmondta, az előző év december 12-én hirdették meg a versenyt. 

 

Egy anyuka hívta fel rá a figyelmet, Kissné Pap Brigitta, hogy semmi mást nem kell tenni, csak egy meghatározott e-mail címre el kell küldeni egy csapatképet, amit Totallsport.com saját "fazonára" szab, majd közzéteszi az internetes felületén. Ettől kezdve pedig a netes oldal nézőinek tetszésnyilvánítása dönti el, ki a nyertes. Fülöp Gábor elmondta, megbeszélte a csapattal, és a gyerekek benne voltak a nevezésben. „Mint ahogy egy lavina megindul a hegyről olyan módon vetettük magunkat bele ebbe a munkába. A családom, barátaim, tantestület tagjai, a gyerekek és rengeteg ismerős segített bennünket. A gyerekekkel egy csoportot is létrehoztunk, amelyben megbeszéltük a "taktikánkat" hogyan is tudunk minél több lájkot begyűjteni.” A testnevelő tanár menyasszonyával éjszakába nyúlóan küldözgette a linket ismerősöknek, hogy minél többen kattintsanak a képre. Mint fogalmazott nagyon-nagyon akarták ezt a sikert. A gyerekeknek akart örömet szerezni ezzel a csodálatos ajándékkal, ami végül összejött az egy hónap során. A siker mögött ott áll az is, hogy összefogott az 1300 lelket számláló kis falu is értük.  Fülöp Gábor most a közösségi portálon mond köszönetet azoknak, akik támogatták őt és a gyerekeket, mert ez hatalmas dicsőség és siker számunkra! A népszerűség mellé kapott ajándék is nagy öröm, 18 db adidas condivo mezgarnitúrát kapott a csapat rövidnadrággal együtt. A siker tényleg az összefogásnak köszönhető, hisz az első helyezett Homokszentgyörgy 2099 lájkot gyűjtött, míg a második helyezett, 1589-et.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

"Boldog vagyok, de egyedül nem BOLDOGulok"- szakszolgálati hét a barcsi tagintézményben

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!