Fonyódi misén is énekel a barcsi német kórus

Másfél év után, június végén újra színpadra állhatott a Barcsi Német Hagyományőrző Énekkar a városban, egy héttel korábban pedig Nagyatádon. Most úgy tűnik a pandémia után felpezsdült körülöttük az élet.
 

Haga Ferencné az énekkar vezetője elmondta, hogy május óta újra próbálnak, és nagy örömmel készülnek a fellépésekre, melyek mindig a közösség élményét nyújtják a tagoknak, akik szeretnek együtt énekelni, és másokat is jó kedvre deríteni. Azonban nem csak vidám dallamokkal készülnek. Miséken is szerepelnek, most épp Fonyódon fognak közreműködni egyházi szertartásokon, de vadásznapra is készülnek, mégpedig a Bács-Kiskun megyei Hajósra.
Domonkosné Rippel Éva, a Barcsi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke pedig arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy még erre az évre több programot is szerveznek. Lesznek ismeretterjesztő klub foglalkozások, pl. a helyi németek múltjával kapcsolatban, de remélhetően nem marad el német zenés est, a sváb bál és a szeptemberre tervezett sörfesztivál sem.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2021. szeptember 13.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!