Fesztelenül néptáncosokkal

Újabb állomásához érkezett a Széchényi Ferenc Gimnázium tavaszi programsorozata, a Fesztelenül. Március 13-án, néptánc estet tartottak, a Boróka Táncegyüttes közreműködésével. Az együttes tagjai somogyi és moldvai táncokkal szórakoztatta az érdeklődőket, de meglepetéssel is készültek. Bevonták a jelenlévőket a műsorba, és nem csak tanították a lépéseket, hanem az est zárásaként egy közös produkciót is előadtak.

Ezen kívül lehetőséget kínáltak minden jelenlévőnek arra is, hogy a táncok mellett azt is kipróbálja, milyen népviseletet hordani. A meglepetések itt nem értek véget. Vendégek és házigazdák egyránt készítettek kis finomságokat, így a hozott süteményeknek és italoknak valamint a jó zenének köszönhetően kiváló batyus bál lett a Fesztelenül soros programján. Arról is gondoskodtak a szervezők, hogy az együttes tagjait megajándékozzák, ezért adománygyűjtő ládát helyeztek el az aulában, hogy a bevétellel segítsék a táncosok közelgő erdélyi útját.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!