Euroscola lett a Barcsi Széchényi - nem először

A Barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium csapata (Bana Dénes, Bosznai Gréta, Fuisz Emese, Gruber Gréta, Gruber Rebeka, Keszi Tamás, Petrinovics Míra, Sziklai Szonja, felkészítő: Csokor Réka) nyerte októberben az Euroscola internetes kvízjátékot, melyet az Európai Parlament Kapcsolattartó irodája szervezett az Európai Parlament Nagykövet Iskolája programban résztvevő középiskolák számára. A barcsi csapat 35 középiskolás csapat közül bizonyult a legjobbnak, megelőzve két budapesti, egy ceglédi és egy sárvári gimnáziumot, számol be róla az iskola facebook oldalán.

A legjobban teljesítő csapatok nyereménye – normál esetben – az Euroscola programon való részvétel, melynek helyszíne Strasbourg, az Európai Parlament székhelye. A járványügyi helyzet idén ezen is változtatott, hiszen jelen körülmények között sajnos az utazás nem lehetséges. Mindenesetre a program online formában megrendezésre kerül, így a nyertes csapat részt vehet azon november 27-én sok más európai ország középiskolásaival együtt.

A játék többféle versenyből áll, és mindegyik esetében nyertest hirdetnek. A múltkor pl.pont a parlamenti vitanapot nyerte meg a Széchényi Ferenc Gimnázium csapat, és azzal mentek Strasbourgba euroscolara. Ezt a fajta versenyt először nyerték meg, de többször voltak másodikok és éppen lemaradtak az utazásról. A strasbourgi euroscola játékon most, harmadszor vett részt a barcsi gimnázium, kétszer utaztak, most online találkozás vár rájuk.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!