Érkeznek a nevezések a barcsi fogathajtó versenyre

2020. szeptember 12-én, szombaton, újra fogathajtó versenyt rendeznek.  A hajtások után délután, itt adják át a Somogy megyei díjakat is.

 

A 11. Barcsi Fogathajtó Versenyre a kihirdetés pillanatától folyamatosan érkeztek a nevezések, tájékoztatta szerkesztőségünket a szervezők nevében Hartmann János. Már 16 fogat regisztrált és még várnak 2-3 baranyai indulót is. A Barcsi Lovassport Egyesület elnöke, a Somogy Megyei Lovas Szövetség alelnöke úgy fogalmazott, nagy elismerés Barcs számára, hogy itt rendezik az OB megyei pontszerző bajnoki sorozat utolsó fordulóját és egyben itt hirdetnek eredményt is. A Somogy Megyei „C” kategóriás bajnokság legjobbjai képviselik a megyét az Országos Bajnokság döntőjében, október 3-án, Balatonlellén.
Az idei évben is lesz kettesfogat- és vadászhajtás, lesznek pónifogatok és speniterek is, mint ahogy a megyei indulókon kívüli hajtók is. Az indulók számát most csökkentette, hogy Tolna és Zala megye is rendez ezen a hétvégén fordulót, de így is egész napos programot kínál a 11. Barcsi Fogathajtó Versenyre. A verseny nagyon szorosnak ígérkezik, hisz az első hat, sőt, talán az első tíz helyezett között is nagyon kicsi a pont különbség, de csak az első hat jut tovább a döntőbe.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!