Érdekes csillagászati jelenségeket ajánl rádiónkban a Csillagpark

Ahogy arról beszámoltunk a napokban Nagyatád környékén többen is egy fényes égi jelenséget figyeltek meg a hajnali órákban. Később kiderült: egy tűzgömb volt. Mosoni László, a Zselici Csillagpark vezetője a Dráva Hullámnak adott interjújában elmondta, ritka pillanat volt, hogy ezt a jelenséget a park égbolt vizsgáló kamerája is rögzíteni tudta.

Ezeket a csillaghullásokat – hiszen a szakértő is elmondta, a tűzgömb maga is egy meteor, azaz hullócsillag – nagyon nehéz kiszámítani, légkörbe való érkezésük bármikor megtörténhet. A Zselici Csillagpark vezetője elmondta: vannak olyan csillaghullások, égi jelenségek, melyek érkezése, megléte könnyebben számítható. Az egyik ilyen szemmel jól látható égi jelenség pedig az Állatövi fény, mely február 2-a és 12-e környékén lesz majd megfigyelhető. A jelenség hátterében a Naprendszerben található ritka bolygóközi por áll, melyről a napfény szóródik. Ez az anyag a gravitációs törvényeknek engedelmeskedve a Naprendszer síkjában koncentrálódik, melyben a bolygók, köztük Földünk is kering. Nem meglepő tehát, hogy a fény éppen e síkot, az ekliptikát rajzolja az égre, így egy háromszöget formál meg. A másik esemény megfigyeléséhez már egy kisebb távcső szükségeltetik, ez a február 11-ei bolygóegyüttállás lesz, melynek különlegessége, hogy a nappali órákban figyelhető meg majd könnyebben. Amennyiben kristálytiszta az égbolt, a Jupiter és a Vénusz körülbelül teliholdnyi látszó távolságra közelítik meg egymást.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!