Előadás sorozat a Mobilitás Központban
2024. május 31-én, Selyem József "A Dráva és élővilága" című előadásával indult az idei nyári programsorozat a kikötőben. Az erdőmérnök-tanárral szeptember végén ismét találkozunk, de addig még, minden hónap utolsó péntekje, újabb ismereteket és élményeket hoz.
Dráva értékei jelentek meg az első előadás alkalmával, sok képpel, élményszerűen, és látványos bemutatóval. A rossz idő ellenére közel félszáz érdeklődő érkezett a Mobilitás Központba. Selyem József szerkesztőségünknek elmondta, hogy szeptemberben a környéken fellelhető gombákról fog beszélni, a közönséges gombáktól a ritka, akár védett gombákig. Szó lesz felismerhetőségükről, megkülönböztethetőségükről, vagyis hasznos ismeretek hangzanak el az egymáshoz hasonló ehető és mérgező gombákról is.
Veszner Ádámné, a Móricz Zsigmond Művelődési Központ igazgatója, mint a Dráva parti létesítmény üzemeltetője hozzá tette, hogy a nyári hónapokban, júniusban, júliusban és augusztusban VR szemüvegekkel várják a közönséget. Június utolsó péntekén pl. Somogy, illetve Baranya Vármegye Helyi értékeit ismerhetjük meg VR szemüvegek segítségével, 4 óra időtartamban, 50 – 110 fő részvételével.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!