Elkeríti a hódok elől a fákat a barcsi önkormányzat

A hódok által okozott károk elleni fellépés nem csak önkormányzati feladat – mondta el szerkesztőségünknek Koós Csaba polgármester. Több lakossági panasz is érkezett már a városhoz a hódok által megrágott fák miatt, ez az idei évben tömegesen okoz problémát Barcs környékén.

A közvetlen parti rész a vízügyi igazgatósághoz tartozik, velük együttműködve dolgozik az önkormányzat. A hód védett állat, kilőni és irtani nem lehet, áttelepíteni lehetne, de hamar újabb család érkezne az áttelepítettek helyére. Az általuk megrágott fák egy része kidőlt, a Dráva partján és a Rinya torkolatánál is több esetet jelentettek a barcsiak. A megoldási javaslat jelenleg az, hogy az emberek által sűrűn használt területen, így a Drávai Szabadstrandon elkerítik a fák törzsét a hódok elől. Az elkerítéshez használandó anyagot a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság biztosítja majd és a Rinya torkolattól a szabadstrand felé a városgazdálkodás munkatársai kerítik majd körbe a fákat. Ez nem egy kis mennyiség, elsőként mintegy ötven fát kerítenek körbe és figyelik, hogy mennyire lesz eredményes ez a megoldás. Egy riasztási kísérletben is gondolkodik a város, egy szakember tanácsára kutyaszőrrel szórnak körbe néhány fát és itt is figyelik majd a hódok viselkedését. 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!