Elballagtak a gimis diákok

„Búcsúzni sohasem könnyű. Valamit, vagy valakit elveszítünk, valami örökre, és visszavonhatatlanul megváltozik.” – ezekkel a szavakkal köszöntötte Csokor Réka, a Széchenyi Ferenc Gimnázium és Kollégium igazgatónője a ballagó diákokat pénteken, és egyúttal kívánta számukra, hogy ebben a változásban legyen számukra sok jó is, sok várakozás, sok-sok álom, még több hit és akarat.

Az igazgatónő beszédében azonban nem csak a ballagó diákokat köszöntötte. A szüleikhez is szólt, akiknek megköszönte támogatását, az intézménybe vetett hitüket, remélve azt, hogy ők is úgy érzik, gyermekeik az intézmény falain belül nem csak tudást és élményeket szereztek, hanem hogy jó helyre kerültek, egy olyan helyre, ahol a nevelésüket is szívükön viselték az intézmény munkatársai. Csokor Réka beszédében arra is kitért, hogy ugyan az elmúlt két év megannyi nehézséget és elmaradt eseményeket foglalt magában, de bízik abban, hogy szép emlékkel távoznak a diákok majd a „barcsi gimiből” és szép emlékeik maradnak meg városunkról is.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!