Együtt erősebben a Judo világnap idei jelmondata

Városi futással hívták fel magukra, és választott sportágukra a figyelmet a barcsi judokák, a judosportot alapító Jigoro Kano japán professzor születésnapján, október 28-án, a Judo Világnapján.
 

A hagyományos judo futás jelen esetben nem csak azt üzeni, hogy Barcson népszerű ez a küzdő sport, hanem azt is, hogy a járvány idején is tudnak dolgozni. A Hidasi Ervin Judoteremben minden nap van edzés, és a közel 70 fős tagságból 32 újonnan toborzott fiatal.
Janecsek László, a BVSE Judo szakosztályának vezető edzője szerkesztőségünknek elmondta, hogy engedélyezett az edzés bizonyos feltételek mellett, ami azért is fontos, mert az előző években, évtizedekben nagyon szép versenyeredményeket tudtak elérni. Sajnos az idei évben lehet, hogy megszakad a sor. A barcsi szakosztály vírusfertőzés érintettség miatt lemaradt az idei egyetlen kvalifikációs versenyről, mely belépő lett volna az országos bajnokságra.  Diák C, B, A serdülő korosztályt érinti ez a probléma, illetve lemaradtak az ifjúsági országos bajnokságról is. Janecsek László hozzá tette, az idei évben először neveztek ki egyetlen régiós versenyt kvalifikációra, és nálunk a kaszói volt ez, melyen pozitív teszt miatt nem tudtak jelen lenni a barcsi versenyzők. Janecsek László, most tárgyalásokat kezd a Magyar Judo Szövetséggel.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!