Egyelőre nincs szükség a kutyaszőrre a hódok ellen

Egyelőre nem lehet hosszútávú következtetést levonni, hogy mennyire sikeres a Dráva parton dróthálóval körbekerített fák védelme, de úgy tűnik ezeket már nem rágták tovább a hódok.

Korábban beszámoltunk róla: a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság támogatásával a barcsi városgazdálkodás megkezdte a fák körbekerítését azt remélve, hogy így kevesebb fát pusztítanak el a kirándulókat, strandolókat védő növényekből a hódok. Kovács Helga, a Városgazdálkodási Igazgatóság vezetője szerkesztőségünknek elmondta, a Vízügyi Igazgatóságtól folyamatosan kapnak dróthálót, amellyel körül tudják keríteni tudják a fákat, előzetes felmérések alapján 106 fát kellene bekeríteni, ezeknek egy részét már el is végezték. A vezető azt is elmondta, a tavasz beköszöntével már a lágyszárú növényeket rágcsálják a hódok, így talán kevésbé lesznek ártalmasak a folyómenti fákra. Ahogy arról már korábban mi is beszámoltunk, a rágcsálók okozta károk csökkentésére, több ötlet is született, közte a fák környékének kutyaszőrrel való beborítása is. Kovács Helga elmondta, erre még nem került sor, a mostani időjárási körülmények nem teszik lehetővé ennek kipróbálását sem, de amennyiben a drótháló sikeresnek bizonyul, nem lesz szükség a kutyaszőrrel történő védekezésre.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!