Egyelőre minden változatlan a szakrendelőben
A Barcsi Kistérségi Járóbetegellátó Központban egyelőre minden a megszokott módon zajlik, és minden híresztelés ellenére, nem az utolsó rendelések zajlanak. Bőrgyógyászon kívül minden szakorvos biztosított a rendelőben jelenleg, az egynapos sebészet is működik, és még felújítás is várható, ez igazán jónak mondható. A folytatás ugyanakkor bizonytalan.
Az év második felében az önkormányzati fenntartású egészségügyi intézmények az Országos Kórházi Főigazgatóság fennhatósága alá kerülnek. Ezáltal a Barcsi Járóbetegellátó Központ szervezetileg a Kaposi Mór Oktató Kórházhoz fog tartozni. Jelenleg szakmai felügyeletet lát el a kórház Barcson. Ez 2020-21 óta nem okozott gondot, nem szóltak bele a szakmai munkába, a döntéseket a helyi kollégákra bízták. Azonban, hogy a jövőben, a szervezeti csatlakozást követően, hogy fog működni a barcsi szakrendelő, azt már Kaposváron fogják eldönteni. Vagyis, hogy milyen szakrendeléseken, milyen óraszámban, kik látják majd a betegeket. Kihelyezett részlegként azonban lehet jobb lesz a szakorvos ellátottság biztosítása. Minderről már a költségvetés tervezésnél beszélt a HÍD Televíziónak az igazgató főorvos. Dr. Kisimre László elmondta, az átszervezést már az előző évre tervezték, de több önkormányzat nem akart megválni intézményétől. Annak ellenére, hogy a szakellátás nem önkormányzati feladat nagyon sok önkormányzat támogatja anyagilag is ennek biztosítását, az alapellátás, a háziorvosi, fogorvosi, gyermekorvosi, és védőnői szolgálat mellett. Bár ez utóbbi már átkerült a megyéhez. A plusz költséget azért vállalták be több helyütt, hogy a helyi igényeket figyelembe véve a döntések saját kézben maradjanak. Ez utóbbiról pedig pont a plusz költségek miatt mondana le szívesen a többi fenntartó. No és ezzel megszabadulnának az örökös gondtól, hogy lesz-e szakorvos a rendelőkben. Mind ezek ellenére Barcson egyelőre minden a megszokott módon zajlik, és minden híresztelés ellenére, nem az utolsó rendelések zajlanak. A csatlakozás, a változás kezdésének időpontja egyelőre nem ismert, így még van egy pár hónapunk az új hírekig.
Az igazgató, dr. Kisimre Lászlóval készült beszélgetés a következő linken érhető el. https://www.youtube.com/watch?v=x7TckT9Zwas&t=319s
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!