Egy egész hétig megtekinthető lesz Varga Ferenc kiállítása a somogytarnócai faluházban

Nemcsak a falunapi rendezvény alkalmából csodálhatja meg a nagyérdemű Varga Ferenc, somogytarnócai festőművész alkotásait, a szombati kiállítás megnyitó után még egy hétig, az esti órákban is megtekinthetik a kiállított műveket az érdeklődök a somogytarnócai faluházban.

Veszner Ádámné, a Móricz Zsigmond Művelődési Központ vezetője szerkesztőségünknek elmondta, a július 24-ei Széchenyi Nap kulturális programjai között szerepel a helyi származású alkotó kiállításának megnyitója, de a Somogytarnócai Asszonykórus, Lóki György solymász bemutatója, F. Lackó, a No Thanx és Varga Miklós énekes műsora is várja az érdeklődőket. A gyermekeket egész napos programok szórakoztatják, játszóházzal, íjászattal, légvárral és körhintával várják a kicsiket és nagyokat egyaránt. A főzőversenyre már 8 csapat jelentkezett, a versenyzőknek délután két órától három óra áll a rendelkezésére, hogy megmutassák, ki készíti el a legfinomabb ételt a településrészen. A napot Retro Disco zárja, a talp alá valót Dj. Menya szolgáltatja.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!