Dráva Kupára készülnek a környékbeli erős emberek
Idén is megrendezik a Dráva Kupát, Gorján Gábor és mentoráltjai már lelkesen készülnek a megmérettetésre. Szeptember 15-én vasárnap újra erős emberek mutathatják meg mekkora erő is rejlik bennük, legyen szó urakról vagy akár hölgyekről is.
A bolhói Dráva Kupát évről évre megszervezik, ami egyre nagyobb volumenű rendezvénnyé nőtte ki magát. Ezt bizonyítja, hogy már nemcsak a környékből érkeznek versenyzők, hiszen vannak akadnak jelentkezők még Hódmezővásárhelyről is. Gorján Gábor, az esemény főszervezője szerkesztőségünk megkeresésére elmondta: a Dráva Kupa kifejezetten a felnőtteknek szól, de a szeptemberi versenyre ezúttal is várják a családokat, hiszen a gyermekek eddig is lelkes szurkolótábort alkottak. A versenyszámok között ezúttal is szerepel kamionhúzás, rönknyomás, golyópakolás és egy új erőpróba, a pajzstartás. A Dráva Kupáért hölygek is versenybe szállhatnak, ami nem számít újdonságnak, hiszen most már ők is rendszeres résztvevői a megmérettetéseknek. Az idei rendezvényre ellátogat Darázs Ádám, az országos kamionúzó verseny egyik főszervezője és Nagy Zsolt Joe, aki a Barbár Erősember Sportegyesület oszlopos tagja. Az urak amellett, hogy emelik az esemény színvonalát, nyitott szemmel figyelik majd a kamionhúzó hölgyeket, hiszen a legerősebbnek lehetőséget kínálnak majd az országos versenyen való részvételre. Szeptember 15.-én, 14 órától várnak minden érdeklődőt és természetesen jelentkezőt is a 2024-es Dráva Kupára, Bolhón.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!