Demeter Márta szerint nem állapodnak meg az MSZP-vel és a DK-val

Demeter Márta szerint nem lesz megállapodás az LMP és a DK valamint az MSZP között a közös jelöltállításban. A korábban az MSZP frakcióban ülő, most LMP-s képviselő a Dráva Hullámnak adott interjújában hangsúlyozta: mind a 106 választókörzetben egyéni jelöltet állít a Lehet Más a Politika, ebben pedig következetes a párt. 

Gyurcsány Ferenc ugyanezen a napon barcsi fórumán azt mondta: szerinte lesz megegyezés az LMP-vel is, hiszen az egyéni körzetek nélkül ma nem lehet biztosítani a parlamenti többséget Magyarországon. „Igen, hát ez az LMP politikája, igen, ezt ismerjük. De tudja van egy szorító valóság.  A többséget ebben a választási rendszerbe egyéniben lehet biztosítani, a Fidesz is abban biztosítja most a többségét. Ha az LMP azt szeretné, hogy legalább az elnökei, társelnökei egyéniben nyerjenek, akkor a végén nem nagyon tud mást tenni ő sem, mint 10-20 helyen kölcsönösen visszalépünk. Ők pár helyet, mi pár helyet és akkor tisztább ez a képlet. Nem számítok arra, hogy gyorsan megváltozik az LMP álláspontja, de arra igen őszintén szólva, hogy a választások előtt az utolsó pár hétben igen.”

Fotó: mszp.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!