Deákosok a Zengő tetején

Az idei nyáron 3. alkalommal vett részt az Országos Erdészeti Egyesület szervezésében erdei gyalogos vándortáborban a Barcsi Deák Ferenc Sportiskolai Általános Iskola diákjainak egy csoportja. Az útvonalak közül most a Mecseki túrát választották. 39 fővel járták be egy héten át a kijelölt túraútvonalakat. A tábor mindenki számára hatalmas élmény volt.
 

 

Benczéné Németh Bernadett igazgató szerkesztőségünknek elmondta, hogy túrájuk a Mecseki Láthatatlanok nyomain indult Pécsről Vágotpusztára, az 56-os szabadságharcosok egyik főhadiszállására, majd Sikondára érkeztek. Innen felfedezték a vadregényes, patakokkal átszőtt Melegmányi- és a Nagy-Mély-völgyet. A Zengőn át a Dombay-tó érintésével vándoroltak Pécsváradra. A legnagyobb kihívást a 682 m magas Zengő megmászása jelentette, melynek kilátójából a csodálatos panoráma feledtette a szenvedéseket. Mint megtudtuk, szalonna – és palacsintasütés, számháború és az esti tábortüzek tették még felejthetetlenebbé a tábort. Az igazgatónő azt is hozzátette, hogy minden résztvevőt megillet a gratuláció, hiszen gond nélkül teljesítették a heti kb. 80 km-es távot. Sőt! Célul tűzték ki, hogy jövőre egy újabb útvonalat járnak be.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2021. szeptember 13.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!