Csillagszóró kupa és versenyek a folytatásban

Megkezdődött a versenyidőszak az úszóknál is. Barcson a Mikulás verseny alkalmával a Csillagszóró kupáért is folyt a harc.
 

Évente összesen 6-7 versenyre tudnak eljutni a nem profi, un. „B” kategóriás úszók, plusz a két diákolimpia, illetve annak az országos döntője. Ezen lehetőségek egyike a barcsi Mikulás kupa, mely a versenyszezon kezdetén azért is jó, mert az edzők lemérhetik hol tartanak a gyerekek a felkészülésben, milyen változtatásokra van szükség, a gyerekek pedig szokják a versenyhelyzet okozta adrenalin szint növekedést. A cél, hogy a diákolimpián minél jobban versenyezzenek, mondta el szerkesztőségünknek Némethné Bojtor Beáta. A Dráva Úszó- és Szabadidősport Egyesület elnöke hozzá tette, azért is szeretik a Mikulás kupát a versenyzők, mert egy un. Csillagszóró versennyel zárul. Az 50 méteres gyorsúszásban legjobb eredményt elért hat fiú és hat lány újra rajthoz áll, és egy-egy táv megtétele után az utolsó mindig kiesik. A folyamatos úszás végén, aki a legjobbnak minősül, azé lesz a Csillagszóró kupa. Ezt eddig mindig barcsiak szerezték meg, a trendet a lányok folytatták. 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!