Családokért imádkoztak és fognak is egész évben

A Szent család napján, és azt megelőzően a Szállást keres a szentcsalád imasorozatban is a család került a főszerepbe az elmúlt hetekben a katolikus liturgiákban, de az ünnepkörön túl, a következő év is a legkisebb közösségről szól majd, hisz 2021. a Család éve.
 

Sass Rudolf plébános a szuloki templomból küldött áldást az internet segítségével a magyar családokra vasárnap. A család bensőséges közösségében felnövekvők gondokat, örömöket megtapasztalva tanulják meg a családi együttélés értékeit. Azt kérte, hogy a katalikus családok tagjai egészségben, anyagi biztonságban és egyetértésben éljenek.
Ferenc pápa, ugyancsak vasárnap, a Szent calád napján meghirdette a családok évét, melynek rendezvény sorozata 2021. március 19-ével kezdődik, és június 22-ével végződik, amikor a családok világtalálkozóját tartják Rómában. Az egyházfő felszólította a világ összes katolikusát, hogy vegyenek részt a családok évével kapcsolatos rendezvényeken.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!