Brexit vitanap Barcson - a gimnáziumban

A Brexitről tartottak vitanapot a barcsi Széchényi Ferenc Gimnáziumban a héten. A téma kapcsán rádiónknak is nyilatkoztak a szakértők és a szervezők is.
Salavecz Mariann az angol, történelem szakos főrendező szerkesztőségünknek elmondta, miután angol kéttannyelvű képzésen vesznek részt itt a gyerekek, örömmel fogadták a lehetőséget, hogy közelebbről is megismerkedjenek a diákok a Brexit folyamatával.

Az program elején az iskola anyanyelvi lektora Michael Fowler és az Egyesült Királyságban élő amerikai ügyvéd, valamikor a barcsi intézmény tanára, Tyler Harp foglalták össze a legfontosabb tudnivalókat a kilépési folyamatról és egyben saját véleményüknek is hangot adtak. Szó volt az angolok mindenkori önállóságáról, a nehézkes uniós belépésről, a 2016-os referendumról, az azóta kialakult apátiáról és arról is, hogy az úttörő szerep egy sor nagyon nem várt gazdasági hatást hoz magával. Két különböző, de nagyon kulturált véleményt hallottak a tanulók, így ők is bátran bekapcsolódtak a beszélgetésbe. Utazás, munkavállalás, határvédelem, vagy az épp kialakuló független politikai kör egyaránt kérdés tárgya volt.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!