Bővíti sorait a barcsi kórus

Tagtoborzót hirdetett a barcsi vegyeskar. Az amúgy is népes tábor várja fiatalok, vagy régebb óta fiatalok jelentkezését egyaránt. Ahogy fogalmaztak, „ Ha jó a hallásod, szereted a zenét, tudsz kottát olvasni, GYERE! A többit bízd a karnagyunkra.”

1990-ben alakult a Bárdos Lajos Vegyeskar Barcson, melynek irányítását, több karnagyváltást követően, két évvel ezelőtt, Kertész Attila, Liszt-díjas karnagy vette át. Azóta a tagság folyamatosan bővül, sok Kertész-növendék érkezett, a hangzásvilág megváltozott, a próbák - a beszámolók alapján - baráti találkozók is egyben, ahol az éneklés a fontos. Az a cselekedet, ami a gyerekeknél elengedhetetlen a harmonikus fejlődéshez, felnőttkorban pedig a harmonikus élethez. Az éneklés pozitív hatásait hosszan lehet sorolni: a testkép kialakulása, a helyes légzéstechnika elsajátítása, a hangképző szervek finommotorikai irányítása, az érthető, kifejező szövegmondás fejlesztése, stb. Az egyén életében kifejtett pszichoszociális hatások, a lelki oldások és kötések szerepe sem elhanyagolható.
Itt, Barcson, derűs hangulatú csapat és profi irányítás várja az új tagokat. A tájékoztatójukban azt írták, hogy egyházi és világi művek ugyanúgy helyet kapnak a repertoárjukban, mint három - és négyszólamú vegyes – és nőikari művek. A kultúranapi elismerésben részesült vegyeskar most épp névadója születésének 125 évfordulója megünneplésére készül. 2024. március 23-án találkozhatunk velünk.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!