Borkostóló és táncház a somogytarnócai szüreti fesztiválon

Az égiek is a somogytarnócaiak mellé álltak szombat délután, mire összegyűlt a falu apraja és nagyja elállt az eső és a nap is kisütött. Jó hangulatban telt a délután, fúvósok és néptáncosok kísérték a menetet.

Szombat délutánra még az időjárás is kedvezően alakult ahhoz, hogy a somogytarnócai lakosok felvonulhassanak a település utcáin. Otárticsné Hosszú Melinda, a Móricz Zsigmond Művelődési Központ munkatársa szerkesztőségünk megkeresésére elmondta: a délután három órakor kezdődő felvonuláson a település lakosai vettek részt, sokan közülük népviseletbe bújva. A faluháztól induló menetet traktorok és egyéb mezőgazdasági gépek kísérték, illetve a Kisbíró irányította azokat. Az egyes megállóhelyeknél köszöntette a nézőközönséget, ahol a Búzavirág Néptáncegyüttes is adott egy kis műsort, illetve a Barcsi Fúvós Legények biztosították a talpalávalót. A menet végén a felvonulók visszatértek a faluházhoz, ahol egy tál finom étel fogadta őket, mely az ALM Kft. illetve egy helyi lakos felajánlásának köszönhetően készült el. Emellett borkostoló is várta a résztvevőket, szintén helyi és vidéki borászat támogatásával. Az esemény végén táncház várta a falubelieket a Búzavirág Néptáncegyüttes közreműködésével.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Megemlékezés az Aradi Vértanúkról

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!