Boráldás lampionok fényében

Az idei évben sem marad el a Márton napi lampionos felvonulás Barcson, sőt! az idei évben is boráldással indul. A Barcsi Német Nemzetiségi Önkormányzat meghívására délután fél ötkor gyülekeznek majd az érdeklődők az Arany János Általános Iskola előtt, ahol Sass Rudolf esperes beszél Márton püspökről.

 

Felidézik a szent életét, tetteit, jótékonykodását, majd az új borok megáldását követően elindul a menet a szeretet lámpásokkal, mint ahogy az egykor még katona Márton is őrjárat közben lámpással figyelte az utat és így talált rá a koldusokra is. Barcson azonban nem a menetelők jótékonykodnak, hanem a szervező német kisebbség, akik ezúttal is zsíros kenyérrel és meleg teával várják a kicsiket és újborral a felnőtteket.

 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!