Boldog iskola lehet Széchényi Ferenc Gimnázium

Boldog Iskola címre pályázott a Széchényi Ferenc Gimnázium. A címet azon intézmények kaphatják meg, melyek – a pályázati kiírásban szereplő Pályázati feltételeknek megfelelően – legalább egy tanulócsoport bevonásával igazoltan tartottak legalább egy Boldogságórát, és a program fenntartását a következő tanévben is vállalják. Azon intézmények, melyek elnyerik a „Boldog Iskola” címet, egy oktatási segédanyagokat tartalmazó csomagot kapnak ajándékba. Dibuz-Pávics Judit korábban arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a pályázatot befogadták és izgatottan várják a pozitív elbírálásról szóló értesítést.

 

A Jobb Veled a Világ Alapítvány által működtetett Boldogság Intézet írta ki a nyílt pályázatot magyarországi és határon túli nevelési-oktatási intézmények számára. „Arra törekszünk, hogy a Boldogságórák derűs és élménygazdag feladatai, játékai, valamint gyakorlatai fokról fokra kibontakoztassák a derűt és életszeretetet. Gyermekeink így a jövőbe vetett hittel, bátran járják végig a felnőttséghez vezető utat, majd boldogságra képes emberré válhatnak.”-mondta Prof. Dr. Bagdy Emőke, a Boldogságóra program fővédnöke.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcs Város Önkormányzata Képviselő Testületének 2017. november 16- i ülése

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!