Besegít Barcs a sportszervezetek rezsiszámláiba
Már folynak az egyeztetések a városvezetés és a szakosztályok, egyesületek vezetői között arról, hogy milyen módon és mértékben tud hozzájárulni az önkormányzat a téli fűtés számláinak kifizetéséhez.
Koós Csaba, Barcs polgármesetere a képviselő-testület ülésén elmondta: a karate szakosztály vezetőjével már tárgyalt a kérdésben, jelenleg is zajlanak a felmérések, és ha a számok azt mutatják, hogy a költségvetés elbírja, akkor beszáll a város a fűtésszámlák elrendezésébe. A városvezető hozzátette: a cselgáncs szakosztály is rászorul a támogatásra, amire maradéktalanul számíthatnak is. Ezen kívül, amíg a Deák Ferenc Sportiskolai Általános Iskolában nem újítják fel a tornatermet, addig a város a judosok épületi egységben biztosítja a diákok és tanáraik számára a testnevelés órák lebonyolítását. Koós Csaba elmondta: ezekbe a költségekbe mindenképp bele kell szállniuk, hiszen a terem az önkormányzat tulajdonát képezi. A város egyéb más önkormányzati tulajdonban lévő intézmény fűtésével kapcsolatban elmondta: elsősorban – ahol az ki van alakítva – geotermikus fűtéssel kell fűteni, amely elmondása szerint az elmúlt évek téli enyhe téli szezonjait elnézve, abszolút jól használható lesz majd.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!