Berekesztették a Diákolimpiát, a tanévben nem lesz több verseny

Nem folytatódnak a Diákolimpiai versenyek, a Magyar Diáksportszövetség a teljes leállítás mellett döntött. Horváth Gábor sportreferens, a Dráva Hullám Vekker című műsorában elmondta, alig egy év telt el azóta, hogy az előző tanévi Diákolimpia félbeszakadása mellett döntött a szövetség annak reményében, hogy az új tanév kezdetével visszatér a rendes kerékvágásba az élet, és a diáksport is.

Sajnos azonban ez nem így történt. Ebben a tanévben mindössze néhány héten át adódott lehetőség arra, hogy az iskolai környezetben megkezdjék a felmenő rendszerű versenyek megszervezését, majd megyei szinten folytatódhasson a Diákolimpia. Országos döntőt már csak egyet, az Atlétika Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokságot sikerült megszervezni a szövetségnek. A késő őszi, téli időszakban az időjárás miatt sem jöhetett szóba a versenyek szabadtéri megrendezése, így a szervezők abban bíztak, hogy tavasszal fokozatosan elkezdhetik a Diákolimpia lebonyolítását, elsősorban a nem-kontakt jellegű sportágakban, iskolán kívüli helyszíneken. Sajnos azonban a járvány harmadik hulláma a tavasz nagy részét is elvette a sportolóktól, a digitális munkarend már nemcsak a középiskolák számára vált megszokottá. Mindeközben a diáksport foglalkozásokra, iskolai keretek közötti edzések megtartására sem volt lehetőség. Ezért a Magyar Diáksport Szövetség a szervezésben jártas szakembereket helyi és megyei szinten is megkereste és számos szempont és javaslat alapján úgy döntött, hogy nem folytatja a 2020/21-es tanév versenyeit.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!