Barcsra látogat a Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetője

Dr. Závogyán Magdolna, a Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetője látogatást tesz a barcsi Móricz Zsigmond Művelődési Központban a mai napon. Veszner Ádámné, a barcsi központ vezetője szerkesztőségünknek elmondta, a tavaly szeptember óta zajló közművelődési referens képzés kapcsán érkezik az ügyvezető az intézménybe, ahol többek között előadást tart a képzés fontosságáról és annak céljairól.

Az ügyvezető továbbá ismerteti a Magyar Falu program, egy a művelődési központokat, mint a falunapok és falusi rendezvényeket részben vagy teljesen lebonyolító szervezetet érintő pályázati lehetőségeket. Veszner Ádámné hozzátette: a közművelődési referens képzés tavaly szeptember óta folyik a művelődési központban, ahol a barcsi intézmény két munkatársa, a térségből pedig összesen 25 fő vesz részt az októberig tartó tanfolyamon. Az intézményvezető elmondta, a képzés célja, hogy a képzésben résztvevő megismerje a közművelődési szakértői tevékenység végzésével kapcsolatos jogszabályokat, és hogy elsajátítsa a közművelődési feladatellátás ellenőrzésének szakmai és formai követelményeit.

fotó:nmi.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2021. szeptember 13.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!