Barcson zárták az országos bajnokság somogyi pontszerző körét a fogathajtók

Barcson rendezték meg az Országos Bajnokság megyei pontszerző sorozat utolsó fordulóját.  A fogathatjó versenyen 15 fogat, két fordulóban mérette meg magát. 

Hartmann János, a Barcsi Lovassport Egyesület elnöke, a Somogy Megyei Lovas Szövetség alelnöke úgy fogalmazott, nagy elismerés Barcs számára, és a környékbeli fogathajtóknak is nagy örömére szolgált, hogy Barcs adhatott otthont a rendezvénynek.
A 11. barcsi Fogathajtó versenyen hirdették ki a hat legjobb megyei fogathajtót, és adták át a megyei bajnokság díjait. Első helyezést ért el Schwarcz Béla, a dobogó második fokára Magyar Zoltán állhatott fel, a harmadik dobogós helyen pedig Horváth Rajmund végzett. Szoros küzdelemben a negysedik helyen végzett,  Kleiber Jenő, ötödik helyezést ért el Kézsmárki Sándor, a hatodik helyen pedig Csöme Zsolt zárta a versenyt. Ők öten jutottak tovább az országos döntőbe, Csöme Zsolt azonban nem tud részt venni az országos bajnokságon, így átadta a lehetőséget Hartmann Jánosnak, vagyis ő fogja képviselni az országos bajnokságonBarcsot is .
Alapítottak egy kupát is idősebb Hartmann János emlékére, melyet idén adtak át elsőként, a két barcsi versenyszám legeredményesebb hajtójának. Az Emlékkupát 2020-ban, idősebb Schwarcz Béla vehette át.
A járvány a lovassport, a fogathajtás versenyeit is átalakította. Ebben az évben, a 12 forduló helyett, csak négy fordulót tudtak megszervezni. Az utolsó kettőt ráadásul nagyon rövid időn belül kellett lebonyolítani. A szervezők elmondták, hogy az indulók száma is csökkent, mivel az átalakult versenyprogram miatt a környező megyékben, Tolnában és Zalában is, a hétvégén tartottak meg az aktuális fordulókat. A programban fogat és vadászhatjás szerepelt, valamint láttak az érdeklődők pónifogatokat és spenitereket is a pályán.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!