Barcs is gyűjt adományokat a menekülők számára

Felhívással fordul Barcs lakóihoz a település polgármestere. Koós Csaba azt kéri, hogy minél többen csatlakozzanak az Ukrajnából menekülők megsegítéséhez.

A közösségi portálon is megosztott közleményben olvasható, hogy a segélyszervezetek mellett a települések is gyűjtésbe kezdtek. Barcs ezúttal nem fogad el pénzadományt, de bármilyen tárgyi segítségre számítanak. Barcs Város Önkormányzata a polgármesteri keretből 300 ezer forintot utal át a Híd Kárpátaljáért kezdeményezés részére, emellett közösségi adománygyűjtéssel gyerek és felnőttruhákat, pelenka, tápszer, bébiétel csomagokat, takarókat, törölközőket tisztálkodó szereket és tartós élelmiszert is szándékozik küldeni. Az adományokat hétfőtől csütörtökig 8 és 16 óra között, pénteken 8 és 13 óra között lehet leadni a Polgármesteri Hivatal udvarán. A polgármester hozzátette azt is, hogy pénzbeli adományt az önkormányzat nem vesz át, de a Híd Kárpátaljáért kezdeményezés számlaszámára bárki utalhat támogató összeget: ez a 11711711-22222222. Emellett a 1357 telefonszám hívása, vagy az erre küldött SMS 500 forintos támogatást jelent.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcs Város Önkormányzata Képviselő Testületének 2022. április 21-i ülése

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!