Barcs csaknem egymillió forinttal több segélyt fizetett ki március végéig, mint tavaly ilyenkor

Kilencszázezer forintnál is nagyobb összeggel haladja meg a tavaly ilyenkor kifizetett segélyek mértékét az idei kifizetés. Már az áprilisi keretet is kiosztottuk, ezt lehet mondani – tájékoztatta a lakosságot a Híd Televízión keresztül a barcsi polgármester. Koós Csaba elmondta: ennek ellenére senkit nem hagynak segítség nélkül, ha kell, átszervezik a költségvetést.

A közös védekezési alaphoz 25-26 millió forintot tesz be Barcs a rendeletek értelmében, ennyi a város gépjárműadóból számító bevétele. Eddig a Polgármesteri Hivatal 200 ezer forintot költött a járvány elleni védekezéshez szükséges eszközök beszerzésére. Az óvoda és a bölcsőde 377 ezer forintot fordított erre, hiszen megnövekedett a tisztítószerekkel kapcsolatos kiadás is. A Barcsi Kistérségi Járóbetegellátó Központ 842 ezer forintos plusz kiadással számolt eddig a védekezés miatt. Barcson az intézmények és a település eddigi védekezésre fordított kerete 6 millió 111 ezer forint, ebben a szociális központ új fertőtlenítő mosáshoz szükséges eszközeinek bővítése, az intézmények ózongenerátorainak beszerzése is szerepel.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2020. június 1.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!