Az úszó- és az élménymedence még nyitva tart a barcsi strandon

Vége a nyárnak, lezárta a külső termálmedencét is a barcsi fürdő. A gyermekmedence a tanév kezdetekor még fogadta a látogatókat. Az úszómedence még nyitva tart, a sportolni vágyók a kinti uszodában is mozoghatnak – tájékoztatott közösségi oldalán a strand. Szakos Gábor fürdővezető korábban elmondta, eddig jó évet tudhat maga mögött a rekreációs központ. 

Minden program és minden szolgáltatás új látogatókat hozott. 3 éjszakai fürdőzés volt ezen a nyáron is, de sokkal nagyobb sikert hoztak, mint az előző éviek. Minden alkalommal több száz fővel többen éltek a lehetőséggel. A csúcsot a lézer diszkós strandok éjszakája jelentette, de az előre hozott nyárbúcsúztatón is kétszázzal többen érkeztek, mint tavaly. Felújították nyárra a játszóteret is, új keretet kapott a homokozó-udvar, és több köbméternyi új homokot is hozattak bele. Felújították továbbá a kültéri uszodát is, és jónéhány nyílászárót is cseréltek.  

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!