Az erős közösségeknek van templomuk

Az erős közösségeknek van temploma, és annak állagmegőrzésében a püspökség is segít, mondta el barcsi látogatása alkalmával Varga László megyés püspök. Mint fogalmazott a barcsi hívek erősek és szerencsések is.
 

Erősek, így mindig gondoskodtak a közösség templomáról. 200 éve építettek egyet, azóta pedig rendben tartják és a parókiára is gondot viselnek. No, és szerencsések, hogy mindig volt olyan tagjuk, aki keresett és talált támogatási formát.
A püspök a HÍD Televíziónak elmondta, nem minden közösség ilyen szerencsés. Vannak komoly felújításra szoruló templomok. Az elmúlt időszak rendelkezésre álló keretösszege, csak tűzoltásra volt elég. A legtöbb templomnál a tetőszerkezetet kellett megcsinálni, hogy ne romoljon tovább a helyzet. Az egyházmegye 26 évvel ezelőtti megalakulása óta, szerencsére volt új templomszentelés is.
Nagyon érdekes, hogy az egyházmegye egyik legkisebb településén, Csapin, teljesen új templomot szentelhetett Varga László, pedig egy 150 fős településről van szó. A közösség azonban összefogott, nagyon sok forrást megmozgattak, aztán az egyházmegye is beszállt, a kormány is, és ebből született meg az új templom.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2020. január 20.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!