Az első tanítási napon kapják meg a könyveket a barcsi középiskolások

Minden középiskolás ingyen kapja a tankönyveket Barcson is a most kezdődő tanévre. Hiánytalanul megérkeztek a tankönyvek a barcsi Dráva Völgye Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégiumába, a szortírozás már megtörtént, a gyerekek az első tanítási napon, szeptember 1-jén vehetik át azokat az osztályfőnöki óra keretei belül. 

Hivatalos tanévnyitót nem szervez az iskola, de a délután folyamán, több részletben tartanak szülői értekezletet, ahol a tanév indításával kapcsolatos legfontosabb információkat közlik majd. A szintén a szakképzési centrumhoz tartozó ipariba is megérkeztek a tankönyveknek, itt is az első napon osztják ki azokat. Tanévnyitót az intézményben csak az elsős diákok számára tartanak, ahol az intézmény bemutatására, általános tájékoztatásra és koordinálásra fektetik a hangsúlyt. Szintén az első tanítási nap ad lehetőséget az intézmény az adminisztrációs munka elvégzésre, a nyomtatványok kitöltésére. A barcsi Széchenyi Ferenc Gimnázium és Kollégium tankönyvei is már szétszortírozva várják a diákokat, melyet az első tanítási napon, osztályfőnöki óra keretin belül vehetnek át a tanulók. Szeptember elsején 8 óra 30 perctől várják ünnepélyes tanévnyitó keretein belül az intézmény tanulóit ünnepi megjelenésben, lehetőleg szájmaszk használatával, ahol az elsős diákok megkaphatják az iskola kitűzőjét.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!