Az elődök küzdelme példa kell, legyen minden település számára

Szem előtt kell tartani, hogy mit üzen a múlt, figyelni arra, mit mond a település, és célként meghatározni, hogy mit szeretnénk a jövőben – mondta a darányi polgármester a település falunapja alkalmából. Villányi László úgy fogalmazott, nagyon fontos, hogy tudjuk elődeink milyen áldozatot hoztak azért, hogy mi 2019-ben is ünnepelhessük a falut. Ha elmentek volna, mert máshol könnyebb, lehet, hogy már kihalt volna Darány, de maradtak és megteremtették a mai ünnep lehetőségét.
 

A településvezető kérésünkre összefoglalta, mi az, aminek ma örülhetnek a darányiak. Pl. környezetüknek, hisz megújult az általános iskola és óvoda, készül az óvodára napelem, kezdődik a közintézmények felújítása, és a napokban megkezdődött a hatos út forgalmát biztonságosabbá tevő felújítás. Ez utóbbi kapcsán tudtuk meg, hogy a hatos út darányi szakaszát teljesen felöleli a rekonstrukció, pályaszélesítéssel, árok kialakítással, árokpadka és út környezet megújulással. Vagyis, egészen más képet fog mutatni Darány heteken belül, ehhez hozzátartozik az is, hogy a felújítás után kihelyezik az utcajelző táblákat és sebesség korlátozó táblákat is. A tervek között szerepel a művelődési ház felújítása, ehhez a napokban írják alá a sikeres pályázati elbírálást követő támogatási szerződést. Megújul az önkormányzati hivatal is, mely 9 település közös kormányzati hivatalát foglalja magába. Villányi László hozzá tette, lehet tervezni, a működés biztosított, vannak tartalékok, a sikeres jövőhöz pedig csak az kell, hogy a hagyományaikat megtartsák és közös jövőképük legyen.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2019. december 2.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!