Az állatok nyelvén tanulhattak a barcsi Városi Könyvtárba látogatók

Vidám hangulatban telt a szombat délelőtt a barcsi Városi Könyvtárban, a Mesekocsi Színháznak köszönhetően interaktív módon ismerhették meg az Állatok nyelvén tudó juhász történetét a kicsik és a nagyok egyaránt.

Gurdánné Sebeszta Szilvia szerkesztőségünknek elmondta, 2007-ben csatlakozott a barcsi Városi Könyvtár a Népmese Napja nevű programhoz, azóta minden évben, ha módjuk és lehetőségük van rá, programot szerveznek az esemény köré. Az idei évben a Mesekocsi Színház társulatát fogadta a városi könyvtár, akik az Állatok nyelvén tudó juhász történetét mutatták be a kicsiknek. Kun Beáta, a társulat egyik színésze elmondta: nagyon fontosnak tartják, hogy megismertessék a gyermekekkel a népmesék világát, hiszen a történetek által nagyon sok bölcsességet és tanulságot sajátíthatnak el és tehetnek magukévá a gyermekek. Az előadás teljesen interaktív volt, ez az egyik legjobb módja annak, hogy a társulat be tudja vonna a kicsiket a történet folyamatába, és hogy az előadás ideje alatt végig le tudják kötni a figyelmüket.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2021. október 4.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!