Átvette az Európai Parlament Nagykövet-iskolája plakettet a Széchényi Ferenc Gimnázium

Márciusban adtunk hírt róla, hogy a Barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégium meghívást kapott az Európai Parlament Nagykövet-iskolája programban való részvételre, mely 2017-ben indul el az Unió összes tagállamában. Most pedig beszámolhatunk róla, hogy sikeresen lezajlott minden program, így átvehették az erről szóló plakettet.

A programban 25 magyar középiskola vett részt első körben, Somogy megyéből egyedüliként a Széchényi Ferenc Gimnázium.
Az elmúlt hónapokban ismerkedtek az uniós parlamenti munkával, az európai parlamenti demokráciával, junior nagyköveteket választottak, előadásokat hallgattak, felállítottak egy uniós Infopontot, Európa Napot szerveztek, és még a diáknapi programokban is volt uniós totó és szellemi vetélkedő.
Az Európai Parlament Nagykövet-iskolája plakett ünnepélyes átadását június 9-én tartották, illetve itt vették át a programban aktív diákok okleveleiket Schöpflin György EP képviselőtől Budapesten.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!