Átadták a barcsi sport díjakat

8 főt részesített elismerésben a 2016-os sporteredmények alapján Barcs Város Képviselőtestülete. A díjakat csütörtökön a soros ülés elején adták át.

Az Oktatási, Művelődési, Sport Bizottság a sportvezetők javaslatai alapján a „Legeredményesebb diák sportoló” díjat leány és fiú kategóriában is odaítélte. Az elismerést Otártics Enikő karatéka, és Szokol Botond judós vehette át.

A „Legaktívabb diák sportoló” cím a triatlonista Verőczi Alexhez került.

A judo szakosztály versenyzője, Bonevácz Bianka a bizottság véleménye alapján „Barcs Város Legeredményesebb Női sportolója” lett, Erdős Martin karatézó pedig „ Barcs Város Legeredményesebb Férfi sportolója”elismerést vehette át.

Ez alkalommal is értékelték a felkészítők munkáját is, a „Legeredményesebb Sportszakember” ezúttal Bukovics Zoltán erőemelő edző lett.

Szintén itt adták át az Oktatási, Művelődési, Sport Bizottság által alapított „Külön díjat” és a „Közönség díjat” is. Előbbit Gulyás Csaba karatéka vehette át, aki számos győzelemmel, bajnoki címmel és dobogós hellyel gazdagodott 2016-ban, a város lakók közül pedig a legtöbben, szám szerint 225 fő, a judós Lantos Zoltánra szavazott.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!