Átadták a barcsi közösségi házat a Bem utcában

A barcsi gyermekekért és családokért több komplex program indult, ezek egyike a több mint félmilliárd forintos Barcsi Gyerekesély Program – mondta a Bem utcai közösségi ház átadásán Karvalics Ottó polgármester.

A városvezető hangsúlyozta: napokon belül megkezdődik itt az élet és a játszótér is hamarosan elkészül majd. Karvalics Ottó kiemelte, hogy ezt a beruházást is barcsi cég végezte, így a munka mellett a pénz is az itteni embereknél maradt. Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke a barcsi közösségi ház átadásán arról beszélt, hogy sajnos megyeszerte sok programot kellett indítani a társadalmi csoportok integrációját célozva, hogy minél kisebbek legyen a különbségek, amelyek akár öröklődhetnek is egy-egy családon belül. Bondor Katalin szakmai vezető bemutatta röviden a programot és elmondta, a 100 milliós keretből és somogyaracsi és egy barcsi közösségi ház létesült, de a félmilliárdos programban sok-sok éven át tudják biztosítani a gyermekes családok fejlesztését és segítését adósságkezelési, jogi, pedagógiai és orvosi támogatással.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2019. december 9.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!