„Aranyos” diákok táboroznak, immár harmadjára

Bizonyára a lakosoknak is feltűnt, hogy táborozó gyermekeket lehet látni mindenfele Barcs utcáin: a „Napközi Erzsébet-tábor” Komplex élménytáborában ugyanis 30 kisiskolás és 3 felnőtt vesz részt.

Horváth Edit az Arany János Általános Iskola igazgatónője szerkesztőségünknek elmondta: a tábor során előnyben részesítik a vizes feladatokat, a labdajátékokat, de a művészeti tevékenységek is előtérbe kerülnek, mint pl. a néptánc tanítás, illetve csapatépítő, figyelemkoncentrációs és önismereti játékok is részét képezik az egy hetes programnak. Mindezen kívül a diákok az iskola környezetét időnként rendbe is rakják: söpörgetnek, illetve gyomlálgatnak is a sziklakert körül, sőt Pécsre is elutaznak a tanulók, ott az Állatkertbe és a Pintér-kert Arborétumba kirándulnak majd. Az igazgatónő hozzátette: ez már a harmadik tábor a sorban, hiszen Zánkán 60 gyermek részvételével már volt egy Erzsébet-tábor, és egy napközis tábor is várta az itteni iskolásokat.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!